„Nem úgy sikerült, ahogy elterveztem”

„Nem úgy sikerült, ahogy elterveztem”

Sok sportoló esetében megfigyelhető, hogy az edzéseiket, a versenyeiket és a mérkőzéseiket előzetes elképzelésekkel, várakozásokkal és elvárásokkal kezdik.

Ezek rendszerint olyan elképzelések és gondolatok, amelyek eredményhez, az ő elvárt teljesítményéhez, a sikeres végrehajtásokhoz kapcsolódik.

Ha minden eszerint alakul, akkor elégedett lesz, és jó hangulatban, magabiztosan edz és versenyez.
De mi van akkor, ha nem? Ha az első dobások vagy lövések nem jönnek be. Ha az első passzok vagy ütések nem jönnek be. Ha 10-ből azt tervezi előzetesen, hogy minimum 5-öt megcsinál és az első 2-t elrontja…
Ezek a gondolatok elvonják a sportoló figyelmét önmagáról és az éppen aktuális feladatról vagy feladatáról. Nem lesz képes magas szinten koncentrálni hosszú ideig és függetlenítenie magát attól, hogy sikerült-e vagy sem az adott dolgot végrehajtani.
Csak akkor képes magas szinten koncentrálni, ha nem csinál érzelmi kérdést abból, hogy számára mi hogyan sikerült. Az edzés, a mérkőzés és a verseny ne arról szóljon, hogy az miként alakul az elvárásaihoz képest, és a sportoló miként vélekedik önmagáról (Hiszen állandóan viszonyít, és ez vonja el a figyelmét)!
Hanem arról szóljon, hogy tud-e önmagára és a feladatra koncentrálni, azaz: Tenni a dolgát és menni tovább minden körülmény között. Ezt jelenti a mentális felkészítés és mentálisan (fejben) felkészültnek lenni.

További cikkek

A hiba a sport része

A hiba a sport része

Szerencsére! Ha nem lenne hiba, akkor nem lenne játék és nem lenne vetélkedés ott, ahol sportolók és csapatok mérik össze az erejüket. Semmi sem...

bővebben

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKEM

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet számomra. Szívesen vesszem észrevételeit, kérdéseit, ajánlatkérését szolgáltatásommal, kapcsolatban, vagy használja egyéb elérhetőségeim

Telefonszám

+36 30 186 9798

Hideg fej és forró szív. Mikor melyik?

Hideg fej és forró szív. Mikor melyik?

Hideg fejre van szüksége a sportolónak ahhoz, hogy végiggondolja és megértse (!) azt, hogy a saját képességeit és az ellenfele erősségeit figyelembe véve milyen taktikát alkalmazzon.

Taktika érzelmek nélkül, azaz hol lehet esély a győzelemre!?

Egy tudatos és mindenre kiterjedő elemzésre épülő taktika felállítása és megértése. Tökéletes feltérképezése az ellenfélnek és a körülményeknek, valamint a saját erősségeknek és gyengeségeknek. Ez egy megalkuvást nem tűrő szakmai munka.
Forró szív kell a sportolónak ahhoz, hogy minden körülmény között tudjon küzdeni és a taktikai elemeket nem megkérdőjelezve, azokat végrehajtsa. A taktika végrehajtása mindenáron, fegyelmezetten és maximális erőbedobással. Az ellenfél megpróbálja őt kizökkenteni, de ő küzd mindenáron. A kérdés az: ki adja fel pszichésen?
Hideg fej: végig koncentrált tud lenni a sportoló, a taktika betartása.
Forró szív: száz százalékosan dolgozik folyamatosan, küzdeni tudás.

További cikkek

A hiba a sport része

A hiba a sport része

Szerencsére! Ha nem lenne hiba, akkor nem lenne játék és nem lenne vetélkedés ott, ahol sportolók és csapatok mérik össze az erejüket. Semmi sem...

bővebben

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKEM

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet számomra. Szívesen vesszem észrevételeit, kérdéseit, ajánlatkérését szolgáltatásommal, kapcsolatban, vagy használja egyéb elérhetőségeim

Telefonszám

+36 30 186 9798

Mélyen a tudás alatt? Nem. Amennyit mutatsz, annyit tudsz.

Mélyen a tudás alatt? Nem. Amennyit mutatsz, annyit tudsz.

„A mutatott játék csalódást keltő volt, mélyen a tudásunk alatt játszottunk– értékelt a kapitány a lefújás után. – Dekoncentráltak voltunk, sok technikai hibát és ki nem kényszerített hibát követtünk el. Szenvedtünk az öt-egyes horvát védekezés ellen, és a saját kapunk előtt sem tudtunk hatékonyak lenni, főleg a beállóval szemben.”

A végeredmény és a mutatott játék szembesít azzal, hogy mi a csapat valódi tudása.

Ha egy csapat nem képes koncentrálni, fejben szétesett, elveszti a hitét és önbizalom nélkül játszik, akkor az azt jelenti, hogy mentálisan felkészületlen, azaz hiányzik az a tudása, amely alapvető a versenysportban.
„Nem volt semmi előjele ennek a teljesítménynek. Az első meccs sohasem könnyű egy világversenyen, de ez nem lehet kifogás, amikor sok BL-ben is edződő játékosunk van. Az edzésmunkával, hozzáállással nem volt semmi gond a felkészülés során. Csalódottak vagyunk, de fel kell emelni a fejünket, és folytatni tovább.”
Eszerint kiszámíthatatlan az, hogy mi várható a csapattól? Ha előjel nélkül bármi megtörténhet, akkor mi a biztos? Akkor van értelme a felkészülésnek?
Véleményem szerint előjelek mindig vannak, csak nem veszik észre, vagy nem beszélnek róla nyíltan. Nem következik be kudarc, ha teljes a figyelem a versenyzőn vagy a csapaton testileg és lelkileg (pszichésen) egyaránt. Ha a gondolati, az érzelmi és a lelki okok ismertek, akkor nem lesz meglepetés. Más szóval ha egy csapat vagy a versenyző felkészült, akkor a felmerülő nehézségeket megoldja.

További cikkek

A hiba a sport része

A hiba a sport része

Szerencsére! Ha nem lenne hiba, akkor nem lenne játék és nem lenne vetélkedés ott, ahol sportolók és csapatok mérik össze az erejüket. Semmi sem...

bővebben

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKEM

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet számomra. Szívesen vesszem észrevételeit, kérdéseit, ajánlatkérését szolgáltatásommal, kapcsolatban, vagy használja egyéb elérhetőségeim

Telefonszám

+36 30 186 9798

A sport igazságos, mert azt jutalmazza, aki időt és energiát áldozva felkészül!

A sport igazságos, mert azt jutalmazza, aki időt és energiát áldozva felkészül!
“-A mentális felkészülésre jobban oda kell figyelniük a torna során?
– Sokkal jobban. Viszont abba a hibába sem szabad esni, hogy mindent ebből az irányból közelítünk meg. A kézilabdára, a szakmára kell összpontosítanunk, miközben persze azt is tudomásul kell venni, hogy a jelenlegi helyzetben mindenre ügyelnünk kell, hiszen speciálisak a mostani körülmények. Nyilván nagyobb figyelmet kell fordítanunk a mentális készülésre is, mert nem lehet kérdés, hogy egy világverseny alatt, a két hét során jelentkezik holtpont. Pláne, ha korlátoznak a mozgásodban, akkor ezek a hullámvölgyek sokkal előbb jönnek” – válaszolt a kapitány.

A kérdésből és a válaszból is kitűnik, hogy nem tudják a felek azt, hogy mit jelent a mentális felkészítés.

Teljesen hamis erről az elképzelés. A mentális fejlesztés és felkészítés egy időigényes, hosszú távú folyamat. Ahogyan ez igaz más területek fejlesztésére is a sportolók esetében.
Egy tornára, vagy versenyre már eleve úgy kell, hogy érkezzen a versenyző vagy a csapat, hogy mentálisan felkészült. Nem pedig a torna során próbálnak improvizálni és problémát megoldani, azaz tüzet oltani. Korábban elvégezték a szakemberek azt a fejlesztő munkát, amelynek eredményeképpen a sportoló felkészült. Egy tornán is szükség van mentális támogatásra és kontrollra, de az csak akkor működik, ha megvannak az alapok, azaz van mire építeni. A fejlesztést pedig már lehetőleg utánpótlás korban elkezdték. A versenyen vagy a mérkőzésen látszik az, hogy mennyire készült fel a sportoló. Ha egy sportoló vagy csapat nem készült fel, akkor pedig a hullámvölgyek sűrűsödnek és egyre csak mélyülnek.

További cikkek

A hiba a sport része

A hiba a sport része

Szerencsére! Ha nem lenne hiba, akkor nem lenne játék és nem lenne vetélkedés ott, ahol sportolók és csapatok mérik össze az erejüket. Semmi sem...

bővebben

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKEM

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet számomra. Szívesen vesszem észrevételeit, kérdéseit, ajánlatkérését szolgáltatásommal, kapcsolatban, vagy használja egyéb elérhetőségeim

Telefonszám

+36 30 186 9798

Elültetni a tudás fáját, és sokféle magot ültetni

Elültetni a tudás fáját, és sokféle magot ültetni

Megfigyelhető, hogy az utánpótláskorú sportolók fejlesztése a legtöbb esetben mennyire egysíkú. A megszokáson alapuló, berögzült módszerek és gyakorlatok nem fejlesztik kellően sokoldalúan a sportolók testi és mentális képességeit. Az így felnőtt versenyzővé váló sportolók nem lesznek aztán versenyképesek azokkal szemben, akik széleskörű fejlesztésben részesültek utánpótlás korban. Ennek eredményeként ez utóbbiak így sokkal sokoldalúbb képességek birtokában vannak, és sokoldalúbb versenyzők. Jóval nagyobb tudással rendelkeznek ahhoz, hogy a felmerülő nehézségeket és váratlan helyzeteket megoldják mind a sportpályán és az életben egyaránt.

Munkám során nagy hangsúlyt kapnak a mentális gyakorlatok, amelynek egy részét a sportpályán végezzük.

Ez utóbbiak jellemzően az adott sportban megtalálható gyakorlatokra és mozgásra épülnek, míg más részük ennél szélesebb területű fejlesztés, azaz a sportolók mentális és testi képességeit fejleszti és hangolja össze azokat. Ezt is jelenti többek között a mentális felkészítés és fejlesztés.