Súlyos vereség (0-9). Koncentrálni és küzdeni végig? Ez nem így működik.

A magyar jégkorongválogatott súlyos vereséget szenvedett a lettektől az olimpiai selejtezőn. A csapat a végére teljesen összeomlott, és az utolsó harmadban 8 gólt kapott úgy, hogy az egész meccsen gólt sem ütött. Ahogy az egyik játékos fogalmazott a lefújást követően:

Egymás után kaptuk a gólokat, és mentálisan szétestünk, már a legalapvetőbb dolgokat sem tudtuk végrehajtani.”

A tornát megelőzően azt is lehetett hallani, hogy: „Azért jöttünk, hogy kijussunk az olimpiára.” Arról már korábban írtam, hogy mi történik akkor, amikor a célok és a képességek nincsenek egy szinten. Ez történik, messze alulteljesítés.

Miért nem tud és nem is várható el egy csapattól vagy egy játékostól, hogy ilyen esetben végig (ebben az esetben 60 percig) koncentrált maradjon, a végsőkig küzdjön és ne adja fel?

A két csapat közötti képességbeli különbség túl nagy, azaz technikai tudásban, sebességben, gondolkodásban és fizikumban, azaz közel sincsenek egy szinten. Az ellenfél játékosai sokkal képzettebbek, momentumok akadnak, de a pályán legtöbbször macska-egér harc folyik, és leginkább a jobb csapat akarata érvényesül. A gyengébb nem tud építkezni, amit próbál tenni az meghiúsul. A mérkőzés teljes koncentrációt és fizikai terhelést igényel számukra, de még így sem sikerülnek a dolgok. Így játszani végig ekkora nyomás alatt fizikailag és mentálisan rendkívül megterhelő és kimerítő. Egy idő után teljesen kiszolgáltatottá válik ellenfele számára, testi és lelki energiája elfogy, pszichésen kimerül és végül összeomlik. Hagyja, hogy átgyalogoljanak rajta, mert nem tud mást tenni, hiszen összeomlott. Ha ez a jobb csapat kellően motivált végig(!), és képes végig magas nyomást gyakorolni a gyengébbre, akkor a gyengébb számára súlyos vereség lesz a vége, vagy leléptetés. Nem véletlen, hogy pl. boxban a szabályok engedik és alkalmazzák a leléptetést, azaz a vezetőbíró megállítja a mérkőzést, ha megítélése alapján egy ökölvívó klasszisokkal gyengébb az ellenfelénél. Itt is ezt kellett volna tenni a hetedik vagy nyolcadik gól után, de a szabályok itt ezt nem engedik és végig kell játszani az időt.

A szövetségi kapitány értékelése a mérkőzés végén ezt megerősíti: „Meg kell tanulnunk ezen a szinten teljesíteni, ami nem könnyű, hiszen a lettek a tizedikek a világranglistán, azaz mindig csúcssebességen játszanak, nincs szünet sosem. Szakaszokban jól reagáltunk, például a második harmadban többet lőttünk kapura. Talán túl sok energiát égettünk el, hogy utána nem bírtuk a harmadikat.”

Forrás:

Jégkorong: Lettország–Magyarország, olimpiai selejtező – NSO (nemzetisport.hu)

További cikkek

Mozdulatlanul, mint a kőszobor

Mozdulatlanul, mint a kőszobor

Mostanában többször előfordult, hogy a legmagasabb szinten játszó labdarúgók szabadrúgáskor a sorfalban állva elfordultak vagy összehúzták magukat,...

bővebben
A hiba a sport része

A hiba a sport része

Szerencsére! Ha nem lenne hiba, akkor nem lenne játék és nem lenne vetélkedés ott, ahol sportolók és csapatok mérik össze az erejüket. Semmi sem...

bővebben

KAPCSOLAT

ÍRJON NEKEM

Az alábbi űrlap segítségével üzenetet küldhet számomra. Szívesen vesszem észrevételeit, kérdéseit, ajánlatkérését szolgáltatásommal, kapcsolatban, vagy használja egyéb elérhetőségeim

Telefonszám

+36 30 186 9798

Share This